2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

60 éves lett Russell Crowe, aki sokáig fogak nélkül próbált meg színészkedni

Russel Crowe
Getty Images - Mondadori Portfolio
hollywood Russel Crow érdekesség születésnap
Olasz és maori vér is folyik az ereiben, Sharon Stone kérésére került Hollywoodba, tízéves kora óta cigizik, és két új filmje is érkezik áprilisban. Április 7-én ünnepelte 60. születésnapját a jelenkor egyik legnagyobb sztárja, Russel Crowe.

Olasz és maori vér is folyik az ereiben

Új-Zéland fővárosában, Wellingtonban született 1964. április 7-én. A felmenő nagyrészt walesi származásúak, de egy kis angol, ír, skót, norvég, svéd és olasz vér is folyik az ereiben, az egyik dédanyja pedig maori őslakos volt. Négyéves korában a családjuk átköltözött Ausztráliába, így ott nőtt fel.

Filmes környezetben nőtt fel

A szülei filmes stábok étkeztetésével foglalkoztak, így gyakran megfordult már gyerekként is forgatásokon. Az egyik nagyapja operatőrként tevékenykedett, aki fontos felvételeket készített a második világháború csendes-óceániai eseményeiről. Az édesanyja keresztapja pedig tévés producerként dolgozott, és az ötéves Crowe tőle kapta az első színészi szerepét egy sorozatban.

Énekesként is próbálkozott

Mielőtt színészként sikerült volna befutnia, Russ Le Roq művésznéven rockabilly énekesként is próbált karriert építeni. A leghíresebb száma az I Want to Be Like Marlon Brando volt (’Olyan akarok lenni, mint Marlon Brando’), noha utólag bevallotta, hogy akkoriban még egyetlen Marlon Brando-filmet se látott. Később, már Oscar-díjas sztárként újra belefogott a zenélésbe, és megalapította a 30 Odd Foot of Grunts nevű együttest. Ez a banda aztán feloszlott, de Crowe nem hagyott fel a zenéléssel: mostanában az Indoor Garden Party nevű új együttesével lép fel.

Fogatlanul próbált színészkedni

Tízévesen rögbizés közben kiverték az egyik első szemfogát, és utána majdnem másfél évtizeden át foghíjasan élt. A színészi karrierje kezdetén sem akarta megcsináltatni, mert művi dolognak érezte, és csak akkor győzték meg az ellenkezőjéről, amikor egy filmes szereplőválogatáson szembesítették vele, hogy az általa eljátszani kívánt karakternek megvan minden foga.

Sharon Stone kérésére került Hollywoodba

A színészi karrierjében a Romper Stomper című ausztrál film hozta meg az áttörést, amiben egy fiatal skinheadet játszott kirobbanó energiákkal. A filmet látta Sharon Stone is, és kifejezetten az ő kérésére szerződtették le Russel Crowe-t a Gyorsabb a halálnál stábjába, így ez lett az első amerikai filmje.

Évekig ő volt Oscar kedvence

Egymást követő három gálán (2000, 2001, 2002) is jelölték Oscar-díjra, amit a Gladiátorban nyújtott alakításáért 2001-ben meg is kapott. Szintén ehhez az időszakhoz fűződik egy másik páratlan teljesítménye: 1997 és 2003 között öt olyan alkotásban is szerepelt, amit a legjobb film Oscarjára jelöltek. 

Három évtizeden át szeretett egy énekesnőt

Az 1980-as évek végén a The Crossing című film forgatásán ismerkedett meg Danielle Spencer ausztrál énekesnővel, aki aztán élete szerelme lett. A kapcsolatuk nem volt folyamatos, a 2000-es évek elején például szünetet tartottak, amikor Crowe afférba keveredett Meg Ryan-nel. Utána viszont újra együtt folytatták, sőt 2003-ban össze is házasodtak, majd érkezett két fiúgyermek is a családba. A kapcsolatuk 2018-ban ért hivatalosan is véget a válással.

Tízéves kora óta cigizik

Még gyerekként szokott rá a dohányzásra, és a legrosszabb időszakban olyannyira elhatalmasodott rajta a függősége, hogy napi 60 szál cigarettát is elszívott. A gyerekei születésekor sikerült leszoknia, de aztán újra visszaesett, és azóta váltakozó sikerű küzdelmet folytat a dohányzással.

Két filmje is érkezik áprilisban

A Russel Crowe-rajongók számára van egy jó hírünk: ebben a hónapban a színész két új filmjét is köszönthetjük a magyar mozikban. Április 18-án a Szunnyadó vérebek érkezik, amiben amnéziás nyomozót játszik, majd 25-től a Maga a pokolban című háborús akciófilmben is láthatjuk.

 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.