Válásáról beszélt Nemcsák Károly

Forrás: József Attila Színház -
válás Nemcsák Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nemcsák Károly magánélete a válása miatt az érdeklődés középpontjába került. Most őszintén mesélt arról, hogy élte meg ezt a helyzetet, mennyiben nehezítette meg az életét.

Pont egy éve robbant a hír, hogy Nemcsák Károly és Darvasi Ilona jelmeztervező különköltöznek. 21 év házasság után döntöttek úgy, hogy elválnak. Ilona akkor a színház művészbüféjének faliújságján tisztázta a dolgokat, nem szerette volna, ha pletykálni kezdenek róluk:
"Azért tettem fel, hogy ne kelljen suttognotok a hátam mögött. Valóban én döntöttem, én költöztem el a közös házunkból, nem ő. A fiúk velem jöttek. Nem a munka őrölte fel a kapcsolatunkat, az ok más volt, de ez már csak ránk tartozik" – írta akkor. Sajtóértesülések szerint Ilona azért költözött el, mert Nemcsák beleszeretett egy közvetlen munkatársába.

Nemcsák Károly válásáról beszélt Forrás: József Attila Színház

A színész mindig is védte a magánéletét, sosem árult el semmit róla. A Story magazinban most arról beszélt, hogy neki is szüksége van egy bástyára, kell valaki, akivel jól érezheti magát, de ezek a dolgok nem a közvéleményre tartoznak. A válása miatt ráirányuló figyelem pedig nagyon megnehezítette az életét:
"Nálam nem új keletű dolog, hogy védem a magánéletemet, korábban sem beszéltem róla. Nekem is kell egy bástya, ahova jó visszavonulni, kell valaki, akivel jó együtt lenni, de ezek a dolgok nem a közvéleményre tartoznak. Sajnos ez a figyelem nem a megoldás felé viszi egy kapcsolat meglazulását, hanem éppen még rosszabb irányba viszi. Velem ez történt. Azt gondolom, egy közszereplőnek is kell, hogy legyen olyan magánszférája, amely csak az övé. (...) A magánéleti problémákat pedig azokra kell bízni, akiknek a tényleges problémája, hogy megtalálhassák a megoldást. Ha ebben a túlzott figyelem zavarja őket, azzal csak ártanak nekik."

Nemcsák Károly éppen Sipos szerepét alakítja Az üvegcipő című előadásban, ami arról szól, hogy egy nyugodt ember életét hogyan bolygatja fel egy fiatal, rajongó nő, és hogy nem könnyű eljutni addig, hogy valaki belevágjon egy új kapcsolatba.
"Tíz év alatt egy társra rá lehet unni, aztán jön valaki, egy új impulzus, és bár tudjuk, hogy nem kellene belemenni az új kapcsolatba, mégis belemegyünk. Egyszóval a történet meglehetősen aktuális" – mondta a színész.

Csúnyán összeugrottak a celebek: Baukó Éva kiakadt, Aurelio magára vettehttp://www.life.hu/sztarok/20170223-csunyan-osszeugrottak-a-celebek-bauko-eva-kiakadt-aurelio-magara-vette.htmlÚjabb celebháború folyik, mégpedig Aurelio és Baukó Éva között. A balhét egy szavazás robbantotta ki. TV + Sztárok--Ma ünnepi 50. születésnapját Stohl Andráshttp://www.life.hu/sztarok/20170223-stohl-andras-50-ees.htmlNagy valószínűséggel nem most rendez bulit Sohl András, hogy megünneplje 50. születésnapját, ugyanis minden idejét és energiáját a Szentivánéji álom próbái viszik el.TV + SztárokOrigoVáltozik Nyári Dia és Gubík Ági helyzete a Barátok köztbenhttp://www.life.hu/sztarok/20170223-valtozik-nyari-dia-es-gubik-agi-helyzete-a-baratok-koztben-rtl-klub.htmlAki azt hitte, hogy Kiss Ramóna távozása után egy ideig nyugi lesz a Barátok közt háza táján, az nagyon téved... TV + Sztárok--Radics Gigi: "Nyert ügyem van"http://www.life.hu/sztarok/20170219-radics-gigi-interju-a-dal-kieses.htmlRadics Gigi bejutott A Dal 2017 legjobb négy előadója közé, de mégsem nyert. Nagy álma volt, hogy képviselhesse Magyarországot az Eurovízión, még egy világsztár is kampányolt érte. Riporterünknek elmondta, hogy hogyan érintette a kiesés. TV + SztárokOrigoHódi Pamela kiakadt- Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170223-hodi-pamela-videoban-uzent-rosszakaroinak.htmlHódi Pamela egy nézői nyílt levélen akadt ki, amire élő videóközvetítésben reagált is. TV + Sztárok--Hajdú Péternek barátnője van, már Sarka Kata is találkozott vele - Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170223-hajdu-peternek-baratnoje-van-nem-tagadja.htmlHajdú Péter eddig igyekezett homályosan fogalmazni arról, hogy van-e új kapcsolata, de most már nem tagadja, hogy más mellett keresi a boldogságot. A 28 éves Eszterrel már Sarka Kata is találkozott. TV + SztárokFotó: Mudra László - Origo




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.