Madeleine McCannt emberkereskedők rabolták el?

Forrás: Origo -
News gyerekrablás Madeleine McCann eltűnése
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lassan 10 éve már, hogy 2007 májusában elrabolták az akkor hároméves Madeleine McCannt, és azóta sem tudják biztosan, ki volt a tettes. Most egy újabb elmélet született a kislány elrablóiról. 

A legfrissebb hírek szerint a Scotland Yard komoly összeget kapott a nyomozás folytatására: szerintük Madeleine McCannt

emberrablók rabolták el hotelszobájából 2007-ben.

Állítólag egy európai, emberkereskedőkből álló banda áll a háttérben, akik fotókat is készítettek a kislányról az eltűnése előtt.

Madeleine McCann Forrás: Origo

A Daily Mail szerint lehet, hogy ez a szál az utolsó igazi nyom a kislány eltűnésének ügyében, hiszen az eset már 9 évvel ezelőtt történt, és eddig is rengetegen dolgoztak a felkutatásán. "Ez az új nyom végre megmagyarázná, miért rabolták el, majd szállították el Madeleine McCannt" - vallotta a The Sunnak egy bennfenntes, aki szerint a nyomozás nem állhat meg, nem adhatják fel a reményt, hogy a kicsi még életben van.

Tavaly a brit kormány nyilvánosságra hozta, hogy az Operation Grange álnéven zajló nyomozás eddig több, mint 10 millió fontba került.

Különös ajándékot kért karácsonyra Vajna Timihttp://www.life.hu/sztarok/20161204-kulonos-ajandekot-kert-vajna-timi-karacsonyra-egy-oriasi-rozsaszin-csikohalat.htmlÚgy látszik, Vajna Timi nem komolyodik meg, lelke mélyén mindig egy rózsaszín plüssállatokért rajongó kislány marad.TV + SztárokFotó: Hirling Bálint - OrigoValó Világ 8: Mici összeköltözne Krisztiánnal, ha kijön a villábólhttp://www.life.hu/sztarok/20161204-valo-vilag-8-vv-mici-osszekoltozne-krisztiannal-ha-kijon-a-villabol.htmlMici a BeleValóban Győzikének mondta el terveit. Krisztién nagyon meg fog lepődni, ha kijön a villából.TV + Sztárok--Morcos bácsika lett az egykor szexi Antonio Banderasbólhttp://www.life.hu/sztarok/20161203-igy-megoregedett-az-56-eves-antonio-banderas-foto.htmlÍgy múlik el a világ dicsősége: Antonio Banderasból egy lelakott, morcos bácsika lett. TV + SztárokAFPEzért sír minden X-Faktor élő adásban Tóth Gabihttp://www.life.hu/sztarok/20161203-toth-gabi-mentor-sir-minden-xfaktor-elo-adasban.htmlNem tudja könnyek nélkül végignézni X-Faktor-beli mentoráltjai produkcióit, pláne nem kiesésüket Tóth Gabi, aki jóval szorosabb kapcsolatot ápol a lányokkal, mint amennyit a közös munka megkövetelne. Persze, éppen ezért vannak odáig érte a fiatal énekesnők is. TV + SztárokOrigoCsúnyán átverték Sebestyén Balázsthttp://www.life.hu/sztarok/20161203-sebestyen-balazst-atverte-uzleti-partnere-eladta-a-morning-show-nevet.htmlNem lehet Balázsék rádióműsorának a címe több Morning show. Az ok a következő: a műsorvezetőt volt üzlettársa, a magyar Jockey Ewing néven ismert férfi átverte, és a műsor címéta tudta nélkül védette le, majd adta el. Sebestyénék hétfőtől Reggeli show néven készítik tovább a reggeli rádióműsorukat a Rádió 1-en. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoBella Gabi: "Szeretném, ha Bocsival rendeződne a kapcsolatunk"http://www.life.hu/sztarok/20161203-bella-gabriella-szeretne-ha-bochkor-gaborral-rendezodne-a-kapcsolatuk.htmlAz utóbbi napok egyik legnagyobb indulatokat kiváltó híre volt, hogy Bochkor Gábor élő adásban bántotta meg kolléganőjét, Bella Gabriellát. A rádiós később Friderikusz Sándornak engedve bocsánatot kért, ám azt nem érti, mi volt a baj a "poénkodásával". Később Bella is reagált az ügyre. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.