2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

Kiderült, mit viselt az Oscar-gála "pucérkodó" színésze

Oscars 2024: TELECAST
Northfoto -
Oscar-díj Oscar-gála Szegény párák Ryan Gosling
Ryan Gosling talpig rózsaszínben adta elő az I'm Just Ken című betétdalt, John Cena teljesen meztelenül lépett színpadra (vagy mégsem?), hogy kihirdesse a legjobb kosztüm nyertesét.

A 2024-es Oscar-gálának is voltak szórakoztató pillanatai. Az egyik ilyen a Barbie címben nyújtott alakításért a legjobb férfi mellékszereplőként jelölt Ryan Gosling színpadralépése volt. Ugyan a díjat nem ő nyerte, az egyetlen Oscart a film a legjobb betétdalért kapta, és nem is a győztes számmal állt a díjkiosztó közönsége elég, de a produkciója remek volt. A színész az I'm just Ken című dalt énekelte, s ebben nem akárki volt a segítségére: Slash szokás szerint zseniális gitárszólója emelte tovább az előadás színvonalát, amelybe rajta kívül az összes többi Ken és a dal zeneszerzője is besegített — írja a Variety.

A legvicesebb perceket John Cena szolgáltatta a közönségnek. A profi pankrátorból lett színész Ádám-kosztümben, azaz anyaszült meztelenül vonult színpadra, hogy bejelentse a legjobb kosztümnek járó Oscar-díjat. A Jimmy Kimmel vezette show ezzel emlékezett meg arról az 1974-es jelenetről, amikor a gála közben egy meztelen férfi szalad keresztül a színpadon. A backstage-ben készül fotókból viszont kiderült, hogy Cena mégiscsak viselt egy testszínű ruhadarabot, ami megóvta őt attól, hogy egy esetleges baki esetén olyat is mutasson, amit nem kellene. 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.