Megkéselték Délegyháza polgármesterét

Forrás: Facebook/Délegyháza -
Délegyháza
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Többször megszúrta egy idős férfi a Pest megyei Délegyháza polgármesterét egy szombat esti helyi rendezvényen, a támadó ellen emberölési kísérlet miatt eljárás indult – tájékoztatta az alpolgármester és a rendőrség vasárnap az MTI-t.

Szilveszter Lajos alpolgármester elmondta, hogy a hagyományos körtefesztivált tartották a településen, amikor egy idős, ittas embert a biztonsági őr ki akart tessékelni a helyszínről, de a férfi ellenállt. Ezután Riebl Antal független polgármesterre támadt, és háromszor megszúrta. Az eset szemtanúi nem értik, hogy miért épp a polgármesternek ment neki, mivel úgy tudni, soha nem volt semmilyen konfliktus közöttük – mondta az alpolgármester.

Riebl Antal Forrás: Facebook/Délegyháza

Tudomása szerint Riebl Antal a mellkasán és a kezén sérült meg, kórházba vitték, megműtötték, állapota stabil. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a délegyházi bűncselekménnyel kapcsolatban csupán annyit közölt, hogy egy 75 éves férfi megszúrt egy másik férfit, az őrizetben lévő támadó ellen emberölés kísérlete miatt indult eljárás. Kihallgatása jelenleg is tart.

Elfogták a több halálos áldozatot követelő burlingtoni lövöldözés gyanúsítottját http://www.life.hu/news/20160925-elfogtak-a-tobb-halalos-aldozatot-kovetelo-burlingtoni-lovoldozes-gyanusitottjat-egy-huszeves-ferfit.htmlElfogták szombat este az Egyesült Államok északnyugati részén lévő Washington államban a több halálos áldozatot követelő, előző napi burlingtoni lövöldözés gyanúsítottját. News--Hatalmas robbanás történt Budapest belvárosábanhttp://www.life.hu/news/20160925-hatalmas-robbanas-tortent-budapest-belvarosaban-a-terez-korut-es-kiraly-utca-keresztezodeseben.htmlRobbanás történt szombaton késő este 22:30 körül a budapesti Teréz körúton, a Király utcai kereszteződésben lévő egyik földszinti üzlethelyiségben – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) és a rendőrség. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) két gyalogosjárőre megsérült, mindkettőjüket kórházba vitték. Úgy tudjuk, legalább egyikük, egy nő sérülése súlyos. News--Négy halottja és két sebesültje van az amerikai bevásárlóközpontban történt lövöldözésnekhttp://www.life.hu/news/20160924-harom-halottja-es-ket-sebesultje-van-az-amerikai-bevasarlokozpontban-tortent-pentek-esti.htmlNégy halottja és két sebesültje van a Washington államban helyi idő szerint péntek este történt lövöldözésnek. News--Hatalmas botrány a királyi családban - Ellopták Pippa Middleton intim fotóithttp://www.life.hu/news/20160924-elloptak-katalin-huganak-pippa-middleton-fotoit.htmlEgy hacker ellen nyomoz a rendőrség, aki feltörhette Katalin hercegnő húgának, Pippa Middletonnak a telefonját, benne 3000 privát fényképpel. A képtolvaj a fotókat egyébként 17 256 000 forintnak megfelelő fontotért a The Sunnak ajánlotta fel. NewsOrigoMotorbalesetet szenvedett Herendi Gábor, a Valami Amerika rendezőjehttp://www.life.hu/news/20160902-motorbalesetet-szenvedett-herendi-gabor-a-valami-amerika-balazs-bela-dijas-rendezoje.htmlHerendit egy autó ütötte el, aminek következtében lerepült a motorbicikliről. A rendező kórházban van. News--Taxis hiénák bántalmaztak egy külföldi párt Budapestenhttp://www.life.hu/news/20160913-taxis-hienak-bantalmaztak-egy-kulfoldi-part-budapesten-a-rendorseg-onbiraskodas-miatt-nyomoz.htmlElszámolási vitába keveredett egy külföldi férfi és párja az őt szállító taxissal hétfő hajnalban Perceken belül hárman ütötték-verték a nyílt utcán, a rendőrség önbíráskodás miatt nyomoz. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.