Megdöbbentő felfedezés: létezik a hatodik érzék

Forrás: Thinkstock -
mágneses mező spirituális energia Hatodik érzék
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Látás, hallás, tapintás, szaglás, ízlelés - ez az öt fizikai érzékelésünk, és miért ne lehetne egy hatodik is? Elvégre, ha egy tragédia folytán nem látunk semmit, a színek még ott vannak. Ezért is vetődik fel a kérdés, vajon mi lehet a hatodik érzékünk?

Egyes kutatók szerint a föld mágneses mezejének érzékelése a hatodik érzékünk. Tehát például a madarakhoz hasonlóan nekünk embereknek is vannak úgynevezett magnetoreceptoraink, amikkel egykor még

képesek voltunk megjósolni a Földet körülvevő mágneses mezőt.

Forrás: Thinkstock

Ez viszont már a múlté, mivel a telekommunikációs eszközök és radar berendezések miatt nem kell erre az érzékünkre hagyatkoznunk, ám most először tudósok bebizonyították, ennek a képességnek egy apró maradéka

még bennünk lappang.

Forrás: NASA / MAVEN

Joe Kirschvink geofizikus régóta szeretné bizonyítani, hogy nem csak az állatok, hanem mi is meg vagyunk áldva ezzel a hatodik érzékkel, éppen ezért 24 alany segítségével elvégzett egy kutatást. A résztvevőket egy sötét, az „elektromágneses háttérzajt” kiszűrő Faraday-kalitkába ültette, ezzel„tiszta mágneses mezőnek” tette ki őket. A meglepő, hogy

az agyuk reagált a mező változásaira.

"Az óramutató járásával ellentétes irányban elfordult, hirtelen leesett az alfa-hullámok amplitúdója”, ami arra utal, hogy az agy valóban „válaszolt” a mágneses térben beállt változásokra" - nyilatkozta a kutató.

A világhírű vak jósnő előre látta Európa szétszakadását ishttp://www.life.hu/news/20160630-a-vilaghiru-vak-josno-elore-latta-a-europa-szetszakadasat-is.htmlBaba Vanga, akit sokan a balkáni Nostradamusként emlegetnek, annak idején a szír háborúkat, a „muszlim támadást”, emellett 1989-ben a 9/11-et is előre látta, sőt a Brexitet is megjövendölte. NewsOrigoCsak egy hajszálon múlt az egyéves kislány élete, akit az apja késelt meghttp://www.life.hu/news/20160629-kessel-tamadt-a-sajat-egyeves-kislanyara.htmlA 31 éves férfi négy napon át kristályozott, majd azt hallucinálta, hogy a családtagjai meg akarják ölni. Az apát most azzal vádolják, hogy 1 éves kislányát legalább négyszer mellkason szúrta egy 21 centis pengéjű késsel. NewsThinkstockTöröltek egy Budapestre tartó gépet az isztambuli merénylet miatthttp://www.life.hu/news/20160629-toroltek-egy-budapestre-tarto-gepet-az-isztambuli-merenylet-miatt.htmlAz Isztambul és Budapest közötti járat délután indult volna, ám a Turkish Airlines légitársaság törölte, az isztambuli merényletre hivatkozva. A többi járat viszont közlekedik a magyar főváros és a török nagyváros között. News--Két vonat csapódott egymásnak Texasbanhttp://www.life.hu/news/20160629-ket-vonat-csapodott-egymasnak-texasban.htmlKét tehervonat rohant szemből egymásba, az egyik mozdonyvezető még időben kiugrott. NewsThinkstockMajdnem turisták áldozata lett egy teknős: Betörték az állat fejéthttp://www.life.hu/news/20160628-tusitak-tortek-be-egy-teknos-fejet.htmlNéhány turista talált Libanon egyik tengerpartján egy teknőst. Rögtön fogdosni és fotózni kezdték, ám eközben sokszor meg is ütötték. Az állat súlyosan megsérült: betört a feje. News--Ciprus legsúlyosabb erdőtüzét egy 12 éves kisfiú okozta véletlenülhttp://www.life.hu/news/20160623-ciprus-legsulyosabb-erdotuzet-egy-12-eves-kisfiu-okozta-veletlenul.htmlSikerült megfékezni a négy napon át tomboló ciprusi erdőtűz terjedését, jelentette be a ciprusi igazságügyi miniszter. Két tűzoltó meghalt, három megsebesült, 15 négyzetkilométernyi fenyőerdő és mezőgazdasági terület veszett oda. A tüzet egy 12 éves fiú okozta véletlenül. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.