Sehol sem úgy kel fel a nap, mint Budapesten

Budapest,Hungary,,Sunrise,City,Skyline,At,Chain,Bridge,And,Danube — Shutterstock - Noppasin Wongchum

Schütz Alexandra

2024.03.15.

Budapest. Lánchíd. Duna-part. Számomra lágyan csengő szavak. Akármerre is sodor az élet, ha meghallom ezeket a szavakat, szívem legrejtettebb zugaiból is a melegség tör elő. Hiszen, az életem részei.

Tavasz van. A fák ágait szép lassan zöldellő rügyek lepik el. A cseresznyevirág felöltötte már bársonyos, rózsaszín köpenyét. Ha messze sodor is az élet, sosem feledem e kicsiny város nyüzsgő, zajos forgatagát.

Impozáns, titkos kincseket rejtő utcáit. Történelmét. A telített, sárga villamost. A folyót, amely átszeli Budát és Pestet. A partot, ahol megannyi pazar emlékem van. Hiszen, sehol sem úgy kel fel a nap, mint Budapesten.

Épp lépdelek a rakparton, egy kellemes, kora reggelen. Látom, hogy egy piros ruhás hölgy tűsarkúban topog el mellettem.

A macskaköves úton csak úgy szedi a lábát és egyensúlyozik. Halk, roppanó hangot adnak ki a talpa alatt a termések. Hirtelen megtorpan, majd hosszan, gondolataiba veszve visszanéz a lágyan hullámzó Dunára. Közben megcsörrenő telefonja lendíti ki őt az elmélkedésből.

A távolban panelrengetegek kis ablaknyi fényei sejtelmesen körvonalazódnak még a reggeli szürkületben. Itt-ott egy fény már elalszik,hisz egyre világosabb és világosabb lesz.

Egy fekete, göndör fürtös kutya rohan át váratlanul a lábaim között. Gazdája kissé csapzottan a nevét kiabálva rohan utána. A Vacak névre hallgató kutyus mit sem törődve gazdájával, kissé bohókásan rázza le magáról az úton felszedett gazokat.

Budapest, főváros, emlékek — Sosem feledem e kicsiny város nyüzsgő, zajos forgatagát.
Forrás: Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Nem messze tőle, egy középkorú nő sétál el, krémszínű ballonkabátban. Leül egy padra és elegáns kabátját maga alá gyűri. Éppen napszemüvegét készül feltenni hamvas szőke hajára. Élvezi a felkelő nap lágy sugarait. Magába szívja a budapesti reggelt. Csak nézi és nézi a bámulatos színeket. Elmereng a parton, hisz a messze távol gondolatmentességet áraszt.

A közeli bérházak egyik ablakából hangos diskurálás, már-már veszekedés hallatszik egy párocska között. Majd, nem sokkal később a függöny árnyékában látszódó, romantikus ölelésnek lehetünk szemtanúi.

Van valami jóleső egyszerűség a teljes látképben. A madarak közelebb kerülnek a Duna fodraihoz, amint egy hajó elhalad a Lánchíd alatt.

És akkor ne feledkezzünk meg Budapest rejtett kincseiről se.

A Városmajori Parkhoz érve egy kis kapu vezet be a zöldellő ligetbe, ahol a városi forgatag egy csipetnyi természeti csodává válik. A sétaösvények mentén öreg fák hajolnak egymás felé, mintha titkos történeteket suttognának az idő múlásáról.

A Gellért-hegy lábánál található kertek lépcsőin emelkedve pedig elénk tárul a város panorámája, a Duna ívelése és a híres budai várfalak lassan veszik körül az égboltot.

Budapest titkos kertjei olyanok, mint a város szívének rejtett dobbanása. Ahol a természet és az ember alkotta műalkotások együttesen hozzák létre azt a varázslatos harmóniát, amely a városi élet egyedülálló kiegészítője.

Visszanézve a Duna irányába látom, ahogy enyhe szellő fodrozza meg a víz felszínét. A kék és zöld hullámok feszülnek a rakpartra. A hajók aprócskának tűnnek.

Így láttam, így látom és így is fogom látni e kicsiny, szívemnek kedves városkát, akárhová is sodorjon az élet. Hiszen, sehol sem úgy kel fel a nap, mint Budapesten.