32 éve történt a legrejtélyesebb magyarországi emberrablás - Farkas Helga sorsa máig ismeretlen

emberrablás Farkas Helga rejtély Magyarország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még Uri Geller is a nyomokat kereste, ennek az ügynek a révén került bele az emberrablás kategóriája a büntető törvénykönyvbe, és a feltételezett tettesek egymással számoltak le. A magyar kriminalisztika leghírhedtebb eseteit bemutató cikksorozatunkban most Farkas Helga elrablása következik.

Az ügy

1991. június 27-én a családja hiába várta haza a 17 éves Farkas Helgát. A lánynak Orosházáról kellett volna hazaérnie Szegedre az esti órákban. A család korábban Orosházán lakott, üzleti érdekeltségeik is voltak ott, mindannyian gyakran ingáztak a két város között. Helga a barátja kíséretében Orosházán még elvitte olajcserére a kétüléses, piros Mazda autóját, majd este már egyedül indult Szegedre. Szemtanúk szerint egy fehér BMW szegődött az autója nyomába.

A lánynak Orosházáról kellett volna hazaérnie Szegedre Forrás: DM archív

Miután nem érkezett meg a lánya, Farkas Helga aggódó édesanyja kétszer is végigjárta a két város közti rövid autóutat, de semmilyen nyomot nem talált. Majd még aznap éjjel telefonhívást kapott a család, amiben az emberrablók félmillió német márka váltságdíjat követeltek tőlük a lányukért cserébe. Az édesapa, Farkas Imre az éjszaka során hazaérkezett a budapesti üzleti útjáról, és ettől kezdve vele beszéltek az emberrablók, akik suttogással próbálták felismerhetetlenné tenni a hangjukat. Másnap megtalálták Farkas Helga autóját az algyői Tisza-híd mellett. A rablókkal még néhány napig élő maradt a kapcsolat, noha egyre furcsább követelésekkel álltak elő, például olyan telefonfülkéhez irányították Farkas Imrét, ami nem működött megfelelően, a lánya hangját csak magnófelvételről játszották le neki, az egyik utolsó telefonbeszélgetésben pedig Pestre hívták, minden konkrétabb instrukció nélkül. 14 hívás után megszakadt a kapcsolat, Farkas Helga pedig sosem került elő.

Háttér

Az eredeti szakmája szerint szobafestő Farkas Imre az 1980-as években gazdagodott meg játékgépek kölcsönzéséből, majd a vendéglátóiparban szerzett komoly érdekeltségeket Orosházán. A környék tehetős vállalkozójaként sokan ismerték, feltűnő életet élt, jó példa erre a kiskorú lányának vett kétüléses sportautó is. Az emberrablás után magas nyomravezetői jutalmat ajánlott fel, sőt még olyan módszerekhez is folyamodott, mint a „mentalista" Uri Geller felbérelése, ami nem járt több eredménnyel, mint a lány egy ékszerének megtalálása.

Farkas Helga és apja Forrás: Reggeli Délvilág/Arcanum Digitális Tudománytár

A nyomozást végül az a bizonyos fehér BMW vezette el Juhász Benedekhez és Csapó Józsefhez, akik Farkas Helga ismeretségi köréhez tartoztak, és akiket később más bűnügyek miatt is keresett a rendőrség. Mire azonban eljutottak volna hozzájuk, az egyikük már nem élt: Juhász Benedek holtteste a pankotai állami gazdaság öntözőcsatornájából került elő.

Juhász Benedek özvegye évekkel később a nyilvánosság elé állt, és elmondta azt, amit a férjétől tudott az ügytől. Ez alapján valóban a két férfi rabolta el Farkas Helgát, akit azonban a fogságban megfojtottak, miután látszott, hogy nem lesz pénz az ügyből. Ennek ellentmond, hogy Farkas Imre fizetett volna a lányáért, csak ideges túsztárgyalóként bizonyítékot követelt az épségéről. Valószínűbbnek tűnik az a verzió, hogy Farkas Helga nem szándékos emberölés áldozata lett a fogságban, és az elrablói azért tűntek el végül, mert a hangfelvétellel való ügyeskedésük nem vált be.
Csapó Józsefet végül elfogta a rendőrség, de az általa elkövetett bűntettek közül csak annyit sikerült rábizonyítani a többszöri tárgyalások és fellebbezések után, hogy megúszta 10 éves börtönbüntetéssel.

Utóélet

Csapó József 2006 júniusában szabadult a börtönből, ezután új életet kezdett Angliában. A legutóbbi róla szóló információk szerint egy hostel menedzsereként dolgozott.

Farkas Imre még sokáig reménykedett hiába a lánya előkerülésében. Az ügyre ráment a szülők házassága is. Farkas Imre a Balaton partján folytatta a vállalkozói tevékenységét. Hosszú betegség után 2022 őszén hunyt el.

Farkas Helga ügye azt is eredményezte, hogy bekerült a büntető törvénykönyvbe az emberrablás kategóriája – korábban annyira ismeretlen jelenség volt ez a szocialista Magyarországon, hogy ebben az esetben még hivatalosan is zsarolás bűntette miatt nyomoztak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.