Vámos Erika műsorvezető társkereső
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A női életmód magazin szerkesztő-producere és népszerű műsorvezetője körül mostanában valósággal izzik a levegő. 

Ahogy korábban a Life.hu is megírta, a TV2 műsorvezetője évek óta próbálkozik az örökbefogadással, de a küzdelem hiábavalónak tűnik. Már ő maga is beletörődött, hogy nem lesz édesanya. Azonban barátnője közbenjárásával hamarosan a magánéletébe boldogság költözhet.

Forrás:Facebook/Vámos Erika

"Egy ideje egyedül élek, ami talán annak is köszönhető, hogy sokat dolgozom, általában hektikus időbeosztással, s ez a két dolog, ebben a párosításban egy párkapcsolatot nagyon meg tud viselni. Jól ismerem a szingli nők mindennapjait, ugyanakkor szeretném, ha ez a helyzet változna.

Úgy érzem, sokat tanultam az egyedül töltött időszakból, s itt az ideje, hogy egy új fejezet kezdődjön az életemben.

Ebben az elhatározásomban nagy vágyam, az örökbefogadás is csak megerősített, pontosabban az a pillanat, amikor szembesültem azzal a ténnyel, hogy egyedülálló nőként sajnos sokkal kevesebb eséllyel indulok, mint a gyermektelen párok" - nyilatkozta a műsorvezető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.