Karrierváltás harmincon túl? – Nekik sikerült!

munka karrier önbizalom
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Érezted már azt, hogy ha újra kezdhetnéd, akkor bizony valami teljesen mással foglalkoznál? A legtöbben „tizensokévnyi” karrierrel a hátunk mögött bizony félnénk váltani. Mi lesz, ha nem jön be? Hogyan adjam fel a járt utat a járatlanért? Kifogásokat mindig könnyebb találni, mint belevágni az ismeretlenbe. Három történet arról, hogy képesek vagyunk megvalósítani az álmainkat még akkor is, amikor már a családunk sem hisz benne.

Meetingekről a tükör elé

Az Ille-Ollát egy egypetéjű ikerpár alkotja, akik közül igazából Kata akart divattervező lenni, ám ez nem sokkal az érettségi előtt megfordult, így Lenke ment a MOME-ra, textil szakra, testvére pedig a nemzetközi tanulmányok felé vette az irány, hogy diplomata lehessen.

„Ne álmodd az életed, hanem éld az álmodat – nekem már középiskolás koromban is ez volt a mottóm. Dolgoztam középvállalatnál, NGO-nál, multinál, belekóstoltam a külügy protokolláris világába, és közben azt éreztem, hogy még mindig álmodozom valamiről. Lenke akkor már elkezdte építeni a brandet, én pedig elvégeztem a stylist szakot, és a közös szenvedélyünk a munkában is összehozott minket. A legjobb döntésem volt váltani, most azt érzem, a helyemen vagyok” – meséli Kata, aki azóta elsősorban cégvezetőként dolgozik, de stylistként is erősíti a csapatot.

„Úgy szoktuk mondani, hogy én meglátom az anyagban a ruhát, Kata pedig a ruhában a nőt. Ő gyerekkorában szeretett a tükör előtt pipiskedni, szetteket összeálmodni magának. Ma abban leli örömét, hogy ezt másoknak teszi: másoknak segít összeállítani, kinek mi áll jól – neki ez az alkotás, illetve maga a cégépítés, cégvezetés. Így egészítjük ki egymást” – teszi hozzá Lenke, a különleges gallérjairól már messziről felismerhető márka tervezője.

Kata és Lenke, Ille-Olla Forrás: Ille-Olla

„A lehetőség mindvégig ott volt a kezemben”

Bojti Szilvi neve és hangja valószínűleg sokaknak ismerős lehet, éveken át dolgozott újságíróként és rádiós műsorvezetőként. Mindkét világ izgalmas és változatos, ám ami neki hiányzott, az az alkotás volt. Aztán egyik nap bevillant: a lehetőség ott lapul a szekrényben. Szilvi ugyanis eredetileg ruhatervezőként végzett, és bár annak már 20 éve, most leporolta a gépet, és hosszú éjszakákon át tervezett: nemcsak ruhákat, hanem egy új hivatást is.

„A koncepció a mozgalmas életet élő, letisztultságot kedvelő városi nő viseletének megalkotása volt, aki akár biciklivel is közlekedhet, és nem kell választania, hogy nőies legyen, vagy kényelmes. Lépésről lépésre haladtam, néhány barátomat is megkérdeztem egy-egy részletről, ez nagyon inspiráló volt. Újra visszakaptam azt a szenvedélyt, amivel élmény alkotni. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem nehéz ez az út, két hónapja nem volt szabadnapom, nem jut időm a barátaimra, és néha még enni is elfelejtek. De úgy érzem, megéri, mert a visszaigazolás folyamatosan ezt mutatja. Csak kapkodom a fejem, hogy alig fél évvel a White Lemon brand elindítása után már hányan keresik a ruháinkat a dizájnvásárokon.”

Bojti Szilvi Fotó: Hargitay Olivér/White Lemon

Kényszer szülte siker

„Emlékszem, az első ékszereket egy cipősdoboznyi üvegből és egy régi üvegvágóval készítettem, két évvel később pedig már Nico Roseberg Forma1-es autóversenyzőnek, majd a Köztársasági Elnöki Hivatalnak is dolgoztam. Magam sem hittem el...” – foglalja össze vállalkozása útját Panyi Zsuzsi, aki olyan ékszereket tervez, amelyek illeszkednek az aktuális trendekhez, ugyanakkor időtlen és kortalan darabok.

Az ékszereit viselve egy nő belülről fakadó szépsége valóban ragyogni tud, hiszen a panyizsuzsi kollekciókat nagyvonalú színhasználat és letisztult formák jellemzik. Ám Zsuzsi hétköznapjai kevésbé letisztultak, hiszen az egykori építész és online marketing szakértő kicsi gyerekei mellett otthon indította el és vezeti a vállalkozását.

Legnagyobb motivációja a váltásra az volt, hogy a munkája mellett sok időt tudjon a négy gyereke mellett lenni. E kötöttség miatti kényszerből kezdett online vállalkozni, amiből aztán előnyt kovácsolt.

Zsuzsi a tudását más alkotókkal is megosztja. Iparművészeknek, kézműveseknek ír blogot, és tanítja őket online, hogy hozzá hasonló sikereket érhessenek el!

Panyi Zsuzsi Fotó: Kecskés Márton

Tippek azoktól, akiknek már sikerült

  • Nincsen rossz ötlet – ha az első gondolatból nem is lesz semmi, az hoz egy újabbat, és egy még újabbat.
  • Légy bátor! – Ne állj be a sorba, gondolva, hogy neked ez úgysem sikerülhet, hanem higgy magadban.
  • Készíts üzleti tervet így nem érhet meglepetés.
  • Oszd meg az ötletedet! – A legkönnyebben a hozzád közel állóktól tudsz inspirációt gyűjteni. Ne félj attól, hogy valaki ellopja az ötleted, ha más megcsinálja előtted, akkor ő egyszerűen előrébb tartott nálad.
  • A „nincs pénzem” rossz kifogás – kezd kicsiben, haladj lépésről lépésre, és forgasd vissza a nyereséged!
Csobot Adél: "Ez az a sportág, amit szeretnünk kell"http://www.life.hu/csalad/20170321-csobot-adel-istenes-bence-miatt-szereti-a-focit.htmlCsobot Adél legutóbbi posztjából kiderül, hogy valójában csak Istenes Bence miatt szereti a focit. Család--Fehérneműben fotózták a mindenórás kismamát, Ciaráthttp://www.life.hu/csalad/20170319-a-terhes-ciarat-fehernemuben-fotoztak.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, második gyermekét várja a csodaszép énekesnő, Ciara. Rajongói legnagyobb örömére a sztár szebbnél szebb képeket tesz közzé várandósságáról. Így tett most is. Család--Katherine Heigl, a Grace Klinika sztárja újabb képet mutatott kisfiáról - Fotó!http://www.life.hu/csalad/20170321-katherine-heigl-ujabb-kepet-mutatott-kisfiarol.htmlJanuárban teljesedhetett ki Katherine Heigl családja, életet adott ugyanis első saját gyermekének. Így a csinos színésznő már háromgyermekes anyuka, mivel két örökbefogadott kislánya is van. Nézd meg, milyen aranyos a színésznő kisfia! Család--Baby Gabi ikrei félévesek lettek: Cuki fotó!http://www.life.hu/csalad/20170321-baby-gabi-ikrei-mar-hat-honaposak.htmlBaby Gabi szerencsére időről időre újabb boldog pillanatokkal halmozza el a követőit. Az életük most egy fontos mérföldkőhöz érkezett. Család--Angelina Jolie elveszítheti első fiát, Maddoxot?http://www.life.hu/csalad/20170321-allitolag-angelina-jolie-hamis-papirokkal-fogadta-orokbe-maddoxot.htmlJó magyarázattal kell előrukkolnia a híres színésznőnek, ha nem szeretné, hogy 15 éves fiát elvegyék tőle a hatóságok. Család--Ördög Nóra intim fotót posztolt kisfiáról, Vencirőlhttp://www.life.hu/csalad/20170321-ordog-nora-es-kisfia-cuki-foto.htmlÖrdög Nóra immár kétgyerekes édesanyaként éli mindennapjait. A kis Mici és Venci között alig van korkülönbség, így komoly logisztikát követel a családi élet és a karrier összehangolása. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.