Sarka Kata és Hajdú Péter kibékülnek?

Forrás: Facebook/ Sarka Kata -
Sarka Kata házasság válás család Hajdú Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hajdú Péter és Sarka Kata kapcsolatáról hetente derülnek ki apróbb részletek. Állítólag a pár már a válópert is beadta, de vannak olyanok is, akik azt állítják, az egykor szerelmes házaspár újra nyit egymás felé...

Nem tudni, hogy Sarka Kata és Hajdú Péter jelenleg hányadán állnak egymással, annyi biztos, hogy gyerekeiket közösen nevelik, akik miatt elég sűrűn kell találkozniuk. Egyes szemtanúk szerint tapintható a feszültség a pár között, még az okmányirodában is egymásnak estek a közelmúltban.

Voltak olyan hírek, amik arról szóltak, hogy a pár már a válópert is beadta, egyesek szerint viszont előbb vagy utóbb újra fellángol majd köztük a szerelem. Annyi biztos, hogy

Kata két és fél hónapja elköltözött otthonról, azóta egy gyönyörű budai luxuslakásban él kisfiával és kislányával,

Péter pedig a családi házban éli mindennapjait.

Mindkét fél nyilaktozta már azt, hogy egyelőre nemtudják elképzelni a folytatást, ám a Borsnak adott interjú szerint Kata enyhülni látszik és már nem beszél olyan keményen férjéről, mint néhány héttel ezelőtt.

TV + Sztárok, A BKV szépe és a colalány – celebjeink múltját kutattuk Sarka Kata Forrás: Instagram/Sarka Kata

"Továbbra is jóban vagyunk, hiszen szülőtársak vagyunk, a gyerekek miatt mindkettőnk számára fontos, hogy ez így is maradjon."

- mesélte a napilapnak Kata aki azt is hozzátette, hogy a gyerekek akkor látogatják édesapjukat, amikor csak akarják.

Bár a sérelmek enyülni látszódnak, Kata egyelőre mégsem tudja, mit szeretne a jövőben.

"Egyelőre nem tudok válaszolni arra, hogy végleges-e ez a helyzet. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy jól érzem magam ebben a felállásban.

Vannak pillanatok, amikor élvezem a szingliséget,

például ha a gyerekekkel vagyok, vagy a barátnőimmel lehetek. Sokkal többet dolgozom, mint korábban, ez is eltereli a figyelmemet" – magyarázta Kata.

"Olykor teljesen magányosnak érzem magam.

Tizenkilenc éves koromig a szüleimmel éltem, azóta pedig Petivel. Mély válságot nem élek át, de az egyedüllét az még nagyon új, nem komfortos számomra"

Vásáry André szerint nem kedvelte ő a zsűrihttp://www.life.hu/sztarok/20161024-vasary-andre-esett-ki-a-sztarban-sztar-cimu-musorbol-beszolt-a-zsuritagoknak.htmlA Life.hu riportere a vasárnapi Sztárban sztár kiesőjével, Vásáry Andréval készített interjút. A komoly zenében jártas énekes elmondta, hogy kicsit szomorú a kiesés miatt és azt is hozzátette, hogy szerinte őt a zsűri nem kedvelte sosem. Majka beszólását pedig nem tudta mire vélni...TV + SztárokOrigoHoppá! Hajdú Péter az Rtl Klubon folytatja? - videóhttp://www.life.hu/sztarok/20161024-hajdu-peter-az-atv-utan-ujra-csatornat-valt.htmlA Life.hu riportere az RTL Klub székházában futott össze Hajdú Péterrel, akit a többi között arról faggatott, az Atv után most az RTL Klubon akarja-e folytatni pályafutását, illetve a showman Havas Henrikhez fűződő viszonyáról is mesélt. TV + SztárokOrigoFordulat a Való Világban! Vv Tivy feladja a játékot?http://www.life.hu/sztarok/20161020-tivy-feladja-a-jatekot-zseri-miatt.htmlTivy nem találja a helyét a villában, mióta lelkitársa, Zseri kiesett a párbajon Mici ellen. Bár a fiatal lány már szerelmet is talált a villa falain kívül, villabéli szerelme szenved hiánya miatt... TV + SztárokOrigoZámbó Krisztián elherdálta apja örökségét - 80 millió forintot tapsolt el Jimmy fiahttp://www.life.hu/sztarok/20161019-zambo-krisztian-elherdalta-80-millios-orokseget-alberletben-el.htmlZámbó Krisztián 2013-ban a Frizbiben mesélt arról, hogy édesapja tetemes örökségéből már egy forint sincs- elvették autóját, jelzálog van a házán. TV + Sztárok--VV Gina könnyek között fedte fel családi tragédiájáthttp://www.life.hu/sztarok/20161019-vv-gina-szornyu-tragediajarol-meselt.htmlVV Lóri váratlan távozása után VV Gina vette át a helyét a játékban. Egy összeszokott csapatba érkezett a fiatal lány, és egyelőre még nem találja a helyét a többiek között. Tivynek elmesélte, miért nem tud nyitni a többiek felé. Szörnyű tragédiáról vallott a lány. TV + SztárokOrigoHoppá! VV Dina visszatért?!http://www.life.hu/sztarok/20161018-vv-dina-visszatert-a-villaba-gina-szemelyeben.htmlVV Gina és VV Dina nem csak nevükben hasonlóak, a villafiúk szerint ugyanis az új lakó, aki Lóri helyére érkezett, kísértetiesen hasonlít az egykori nagyszájú barna játékosra. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.